A konténerépítészet a vízi- és légi közlekedés által használt fémkonténereket használja – hihetetlenül ötletesen!
Először az 1980-as években tűntek fel az építészeti célra átalakított konténerek. Eleinte csak kisebb, ideiglenes stúdiókat, műhelyeket rendeztek be bennük. Kedvező áruk miatt hamarosan lakásokat kezdtek építeni belőlük, ami azóta is kedvelt megoldás a kisebb költségvetésből építkezni vágyók körében. A konténerépítészet a vízi- és légi közlekedés által használt fémkonténerekkel dolgozik. Népszerűsége az ipar által felhasznált tulajdonságaiból ered: egy konténer tonnák százaira lett tervezve, így szinte akármit elbír, falainak erős, acél alapanyaga pedig tökéletesen ellenáll mind a mechanikai, mind a kémiai hatásoknak.
Három konténerből készült az a 120 m2-es lakóépület, mely számtalan szakmai elismerés mellett az alkotók valódi büszkesége. Nem csoda!
Ilyen volt a pucér szerkezet:
Az elemek közé acélgerendákat tettek, melyekkel födémet és tetőszerkezetet alakítottak ki.
A gipszkartonnal borított belső térben már semmi sem emlékeztet az ipari dobozokra.
Az épület kívülről fa borítást kapott, így teljesen besimul a környezetébe.
A zöld-tető megoldást napelemekkel és napkollektorokkal egészítették ki, melyek az épület energia- és melegvíz ellátását is biztosítják.
A közeljövő klímaproblémái humanitárius katasztrófa állapotot idézhetnek elő, amelynek során megindulhat egy újszerű népvándorlás. Országok, országrészek néptelenedhetnek el, és számukra máshol kell biztosítani az emberhez méltó életteret. A probléma orvosolásához talán a konténerépítészet nyújthat gyorsan adaptálható megoldást. Ezenfelül akár szezonjellegű hétvégi házként is kialakítható turisztikai pontok közelében, de időszaki kiállítások, vásárok standjai is lehetnek konténerekből.
Ezek a házak is régi konténerből készültek: