Akkor is nagyon részeg volt.
Lángolóan nagy szerelem volt a miénk. Váratlanul érkezett hozzánk a gólya. Felmerült, hogy vetessük el, de szerencsére férjem is a baba mellett volt. Mégis, kisfiam megszületése után teljesen magunkra hagyott. Amikor ezt szóvá tettem, azt mondta: fiatal még, élni akar… Hetente többször is csak éjjel vánszorgott haza, totál részegen. Minden problémával nekem kellett megbirkóznom.
Józanul kenyérre lehetett kenni és folyamatosan csak bocsánatot kért. Ittasan viszont kerülnöm kellett, s főleg némának lenni, mert hamar eljárt a keze. Egy idő után már alig voltak józan percei. Ha bármilyen kellemetlenség vagy sikertelenség érte, rajtam állt bosszút. Nem volt megállásom előtte, ráadásul megfenyegetett, hogy ha panaszkodom a szüleimnek, vagy bárki másnak, megöl. Nagyon féltem tőle, hát magamba temettem a titkot. Döntésképtelen voltam, bár tudtam és éreztem, hogy ez sokáig nem mehet így tovább. Kisfiam tudata nyiladozott és rettegtem attól, hogy én, aki a legszebbet és a legjobbat szántam neki, csak a legrosszabbat fogom tudni nyújtani. Békés, boldog otthon helyett – feldúlt, zaklatott családi életet.
Folyton ezen rágódtam, éjszakánként alvás helyett mindenféle szökési verzión törtem a fejem. Másnap már olyan lehetetlennek tűnt az egész, nem mertem cselekedni. Amennyire csak lehetett, kerültem a konfrontációt. Ha kiabált, elkerültem; ha késő éjszaka jött haza, egy szót se szóltam, inkább alvást tettettem. A kisfiam és szüleim szeretetéből töltekeztem, csak így bírtam ki másfél évig.
Végül a sors eldöntötte életünket. Egyszer, amíg a szüleimnél voltam látogatóban, a férjem alkoholos mámorában kinyitotta a gázt. Mire hazaértünk, már halott volt. Úgy gyászoltam meg „szeretett” férjem, mint bármely más feleség, és a titkot azóta is magamban őrzöm. Soha többé nem mentem férjhez, a fiamnak szenteltem az életem. Neki így már – szüleim segítségével – mindent meg tudtam adni, amire csak képes voltam.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu
