Csernus Imre, az ország egyik legismertebb pszichiátere, aki évtizedeken át segített másokon, most először osztotta meg nyilvánosan saját testi-lelki összeomlását – és az abból való felemelkedését.
A 2024-ben történt sztrók alapjaiban változtatta meg az életét, mégis azt mondja: békében van önmagával.
Csernus már évekkel ezelőtt elfordult a főváros zajától. A döntése tudatos volt: egy Heves vármegyei településen kezdett új életet, ahol egy éttermet vezet, és a vidéki lét egyszerűsége segítette őt abban, hogy elengedje korábbi, indulatos, megosztó énjét, amelyet saját bevallása szerint sosem érzett igazán önazonosnak.
A csendes falusi környezet új ritmust adott az életének, s bár nem vonult vissza teljesen, szereplései visszafogottabbak lettek. Az évek során többször is hangsúlyozta, hogy már csak azzal foglalkozik, amiben teljes szívvel hisz.
„Lebénult a lábam és a jobb kezem” – így élte meg a sztrókot
2024-ben azonban egy súlyos egészségi krízis rázta meg: sztrókot kapott, amelynek során átmenetileg lebénult a lába és a jobb keze. A tapasztalatot megrázónak, mégis tanulságosnak élte meg.
„Ha most vége lenne, az utolsó gondolatom az volna, hogy éltem” – mondta az 59 éves pszichiáter.
Az orvosi pályán töltött évtizedek során sokakat vezetett ki mély lelki gödrökből, most viszont saját mentális erejére kellett támaszkodnia, hogy feldolgozza, ami vele történt.
Csernus azóta sem változtatott életfilozófiáján: nem hagyja, hogy a félelem irányítsa. A sztrók utáni időszakban azonban egy dolog új értelmet nyert számára: az elfogadás.
„Az elfogadás egy nagyon izgalmas kérdés. Ha tényleg megtörténik, akkor megszületik a belső béke. Elfogadtam, hogy emberből vagyok” – fogalmazott.
Hozzátette: bár tudta korábban is, hogy halandó, a sztrók után valóban el is fogadta ezt a tényt. Ez a felismerés új mélységeket nyitott meg benne, és megerősítette abban, hogy az élet minden pillanatát teljes jelenléttel kell megélni.
Csernus Imre nyílt vallomása nemcsak azok számára lehet fontos, akik maguk is hasonló egészségügyi helyzetbe kerültek, hanem mindenkinek, aki szembenézett már félelemmel, törékenységgel, vagy újrakezdéssel.
Ő maga nem esett kétségbe. Nem keresett kifogásokat, nem tagadta a gyengeséget. Ehelyett szembenézett vele, megértette, elfogadta – és ment tovább. Ugyanazzal a lendülettel, ahogyan korábban másokat is erre ösztönzött.
„Már csak azt teszem, amiben hiszek”
Csernus ma is aktív, figyel, dolgozik, jelen van – de másképp. A szavai mögött tapasztalat és belátás húzódik. Tudja, hogy az élet véges, de amíg tart, addig minden perc számít.
„Valószínűleg képes leszek a végsőkig feszíteni a húrt. Lesz következménye. Elfogadtam.”
