Kezdőlap AKTUÁLIS Most jelentették be – Megható ami Karsai Dániel halála után történt.

Most jelentették be – Megható ami Karsai Dániel halála után történt.

Hirdetés

Szombaton elhunyt Karsai Dániel, alkotmányjogász, akit több mint két éve diagnosztizáltak az ALS nevű gyógyíthatatlan betegséggel. Karsai élete és küzdelme mély nyomot hagyott az emberekben, az aktív eutanázia engedélyezéséért folytatott küzdelmével pedig az élet méltóságteljes befejezésének jogáért szállt síkra. Bár hivatalos sikerre nem vezetett az ügy, kitartása és bátorsága az ország egy részének szívét megérintette.

 

Hirdetés

Karsai Dániel emléke azonban nem merül feledésbe. A Magyar Orvosi Kamara megható bejelentést tett a jogász halálát követően. Emlékdíjat alapítanak, amellyel azok munkáját támogatják, akik az életvégi méltóságért küzdenek. A döntésüket egy Facebook-bejegyzésben jelentették be, amely így szólt:

„Karsai Dániel ügyvédként segítette a Magyar Orvosi Kamarát. Közel egy évvel ezelőtt azonban magánszemélyként szólalt fel Agora rendezvényünkön, az életvégi döntésekről tartott társadalmi vitában. A vitában, amelyet ő maga indított és hagyott most szellemi hagyatékként mindannyiunkra. A Magyar Orvosi Kamara Karsai Dániel előtt tisztelegve emlékdíjat alapít, mellyel az életvégi méltóságért küzdő személyek, szervezetek céljait segíti.”

Karsai Dániel neve így tovább él majd egy olyan cél szolgálatában, amelyért ő maga is fáradhatatlanul harcolt. Az országos gyász mellett ez a gesztus talán enyhítheti azokat a fájdalmas emlékeket, amelyek Karsai halála után maradtak, és arra emlékeztethet minket, hogy a küzdelmei nem voltak hiábavalók.

 

Nyugodj békében, Karsai Dániel!

Felvétel a tragédiáról: A Jóban Rosszban színésznő és fia életéért küzdenek

Amiről senki nem tud – ezért kell a koporsókat 2 méter mélyre tenni

„Jelenleg is élet-halál között lebeg” – Súlyos balesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia

Októberben megváltozik az életük. Ez a 3 csillagjegy komolyabb összegekre tesz szert!

 

Hirdetés