A 25 éves fiatal férfi az első brit állampolgár, aki megfertőződött a koronavírussal, naplójában beszél a „a legszörnyűbb betegségről”, amiben valaha is szenvedett, és amely „hidegrázást, légzési nehézségeket és az egész testre kiterjedő fájdalmakat” okozott.
Connor Reed 25 éves észak-walesi brit tanár, aki a kínai Vuhan városában, a koronavírus kitörésének epicentrumában él.
Novemberben ő volt az első brit állampolgár, aki elkapta a koronavírust. A Daily Mail-nek adott interjúban a tanár elmondta, hogy sikerült legyőznie a betegséget, amely több tízezer embert fertőzött meg világszerte.
1. nap, 2019. november 25. – Meghűltem. Sokat tüsszögök, és a szemeim kicsit begyulladtak. De annyira azért nem rossz a helyzet, hogy ne menjek be dolgozni. Azért jöttem ebbe az országba, hogy angol nyelvet tanítsak, és most egy vuhani iskola menedzsere vagyok, miután 7 hónapja élek a városban.
Folyékonyan beszélem a mandarint, és a munkám elég érdekes. A megfázásomnak nem kellene túlságosan fertőzőnek lennie, úgyhogy nincs okom rá, hogy ne menjek be dolgozni. Egyedül élek, tehát nincs nagy esélye, hogy valaki más is elkapná tőlem. A hírekben sem volt szó semmilyen új vírusról. Nincs miért aggódnom.
2. nap – Fáj a torkom. Emlékszem, hogy mi volt édesanyám módszere, amikor még kicsi voltam, és vizet melegítek magamnak mézzel. Most jobb érzés.
3. nap – Nem dohányzom, és szinte egyáltalán nem fogyasztok alkoholt. De fontos, hogy minél előbb megszabaduljak ettől a megfázástól, hogy dolgozni tudjak. Kizárólag ebből a célból töltök egy kis whiskyt a mézes italomhoz.
4. nap – Az éjszaka úgy aludtam, akár egy kisbaba. Úgy tűnik, a kínai whisky mindenre jó gyógymód.
5. nap – Megszabadultam a megfázástól, tényleg nem volt olyan nagy ügy.
7. nap – Elszóltam magam. Borzalmasan érzem magamat. Ez nem egyszerű megfázás. Az egész testem fáj, a fejem majd felrobban, ég a szemem, és összeszorult a torkom. A megfázás továbbterjedt a mellkasomra, és most csúnyán köhögök.
A tünetek ma délután kaptak el, olyan hirtelen, akár egy gyorsvonat, és, ha csak nem történik valami csoda, nem hiszem, hogy be tudnék menni dolgozni holnap. Nem csak azért, mert rosszul érzem magamat, de azt sem akarom, hogy a kollégáim elkapják tőlem.
8. nap – Nem megyek be munkába. Szóltam, hogy valószínűleg egész héten hiányozni fogok. Még a csontjaim is fájnak. Nehezen tudom elképzelni, hogy egyhamar rendbe jönnék.
Még az is fájdalmas, ha csak felkelek az ágyból. Fekszem az ágyban, és nézem a tévét, próbálok minél kevesebbet tüsszenteni, mert nagyon fáj.
9. nap – Még a macskám is kezdi rosszul érezni magát. Nem olyan energikus, mint általában, és étvágya sincs. Nem hibáztatom, én is elvesztettem az étvágyamat.
10. nap – Még mindig lázam van. Megittam a kis üveg whiskyt, és nincs erőm hozzá, hogy elmenjek másikat venni. Nem számít, nem hiszem, hogy sokat segítene.
11. nap – Hirtelen jobban érzem magam, legalábbis fizikailag. Az influenzám elmúlt. De a macska elpusztult. Nem tudom, az volt-e a baja, mint nekem, vagy, hogy a macskák egyáltalán elkaphatják-e az influenzát az emberektől. Nyomorultul érzem magamat.
12. nap – Amikor már azt hittem, hogy vége van, az influenza visszatért. Nehezen lélegzem. Attól is elfáradok, ha felkelek az ágyból, és elmegyek a mosdóig. Izzadok, lázam van, reszketek és szédülök. Megy a tévé, de nem tudok odafigyelni rá. Az éjszaka akár egy rémálom. Úgy érzem, megfulladok, még soha életemben nem éreztem hasonlót.
Amikor kifújom a levegőt, a tüdőm olyan hangot hallat, mintha összegyűrnének egy darab papírt. Orvoshoz kell fordulnom. De ha kihívom a mentőt, fizetnem kell érte, és egy vagyonba fog kerülni. Beteg vagyok, de nem hiszem, hogy haldokolnék, ugye nem?
Elmehetek taxival. A Zhongnan Egyetemi Kórházba megyek, mert ott sok a külföldi. Nincs sok értelme, de szeretnék egy brit orvost. Az orvosok azt mondják, tüdőgyulladásom van. Hát ezért adták ki a tüdőim azt a hangot.
13. nap – Tegnap késő este értem haza. Az orvosok antibiotikumokat adtak nekem a tüdőgyulladásra, de nem nagyon akarom beszedni. Attól tartok, hogy a szervezetem ellenállóvá válik, és ha valaha megbetegszem, és szükségem lesz rá, az antibiotikum nem fog hatni. Megpróbálom hagyományos gyógymódokkal legyőzni a betegséget.
Sokat segít az is, hogy tudom, tüdőgyulladásom van. 25 éves vagyok, és egészséges: azt mondogatom magamnak, hogy nincs miért aggódnom. Van egy doboz tigris balzsamom. Meleg vízhez adok belőle egy keveset, és törölközővel a fejemen ülök, hogy belélegezzem a gőzt.
14. nap – Melegítem a vizet. Hozzáadom a tigris balzsamot, törölköző a fejre. Egy órát ülök így. Megismétlem.
15. nap – Összemosódnak a napok.
16. nap – Felhívom anyámat, aki Ausztráliában van. Eddig nem volt értelme, hogy felhívjam, csak aggódott volna, és rögtön ide akart volna repülni. Ez pedig nem ment volna olyan könnyen: egy örökkévalóság, mire az ember megkapja a látogatói vízumot Kínába. Örülök, hogy hallom a hangját, bár én nem igazán tudok beszélni.
17. nap – Kicsit jobban érzem magamat, de nem akarom elkiabálni. Ezt már a legutóbb is így éreztem.
18. nap – A tüdőim már nem adnak ki olyan hangot, mint a száraz gallyak.
19. nap – Elég jól érzem magamat ahhoz, hogy kimenjek a házból, és vegyek egy újabb doboz tigris balzsamot. Az orrom már eléggé kidugult ahhoz, hogy érezzem a szomszédban készülő étel illatát, és két hét óta először, úgy érzem, visszatér az étvágyam.
22. nap – Reméltem, hogy visszamehetek dolgozni, de esélytelen. A tüdőgyulladás elmúlt, de mindenem fáj. Az arcüregeim fájnak, és a fülem is majd szétrobban. Tudom, hogy nem kellene, de vattapamacsokkal masszírozom a fülemet, megpróbálok megszabadulni a fájdalomtól.
24. nap – Halleluja! Azt hiszem, jobban vagyok. Ki gondolta volna, hogy egy megfázás ilyen szörnyű lehet?
36. nap – Egy barátom tanácsára, rohanok a boltokba bevásárolni. A kínai tisztviselők egy új vírus miatt aggódnak, ami most terjed a városban. Kijárási és utazási tilalomról pletykálnak. Tudom, mit jelent ez: pánikszerű bevásárlást. Fel kell halmoznom néhány dolgot, mielőtt mindenki más így tenne.
37. nap – A pletykák igaznak bizonyultak. Mindenkinek otthon kell maradnia. Abból, amit hallottam, úgy értem, ez a vírus olyan, mint egy nagyon súlyos influenza, ami tüdőgyulladást okoz. Ismerősen hangzik.
52. nap – A vuhani kórháztól megjött az értesítés, hogy koronavírussal fertőződtem meg. Azt hiszem, örülnöm kéne, hogy nem tudom újra elkapni, már immunis vagyok rá.
Mégis minden nap viselnem kell a maszkot, ha kimegyek a házból, mint bárki másnak, különben letartóztathatnak. A kínai hatóságok nagyon szigorúak, amikor a vírus terjedésének megállításáról van szó.
67. nap – Most már az egész világ hallott a koronavírusról. Írtam róla néhány barátomnak Facebookon, és a hír valahogy eljutott a sajtóhoz. Kapcsolatba lépett velem néhány újságíró a szülővárosomból. Lehet, hogy a halpiacon kaptam el a koronavírust.
Ez nagyon jó hely, ha olcsón ételhez akarsz jutni, a vuhani lakosok gyakran járnak oda. Mióta a járvány nemzetközi hírré vált, találkoztam olyan hisztérikus beszámolókkal, amelyek szerint denevér meg koala húst is kapni lehet a piacon. Én soha nem láttam ilyesmit.
72. nap, február 4. – Úgy tűnik, egy újság nagyszerűnek találja, hogy whiskyvel próbáltam meggyógyítani magamat.
Szeretném hangsúlyozni, hogy akkor fogalmam sem volt róla, mi bajom van. A New York Times egyik cikke szerint: „Egy brit professzor azt állítja, hogy legyőzte a koronavírust forró whiskyvel és mézzel”.
Bárcsak tényleg ilyen egyszerű lett volna.
