Szeretem őket, de elegem van…
„Felnőtt nő vagyok, 55 éves, és három felnőtt gyermekem van.
A legidősebb fiam, rögtön az érettségi után, megnősült. Túl korainak véltem, de az ő döntése volt. Most egy éve nagymama lettem. És mi történik most? A fiam minden héten azzal jön hozzám:
– Anya, vigyázz az unokádra a hétvégén. Mi a barátainkkal találkozunk, szórakozni megyünk, hisz még fiatalok vagyunk!
Fiatalok, értem, de vajon én öreg vagyok? Talán én is kimennék a barátnőimmel sétálni, kávézni. Vagy eljárnék a jóga-órákra, és vigyáznék az egészségemre. Miért kell nekem folyton az unokámmal lennem?
Múlt héten, a középső fiam már a küszöböt átlépve bejelentette:– Anya, nemsokára kislányunk születik, már az ötödik hónapban vagyunk! Szóval nem lesz időd unatkozni.
Bocsánat, de miből gondoljátok ti, hogy én unatkozom? Remekül érzem magam, de semmiképp sem életuntnak. Magamnak akarok élni, vigyázni akarok magamra, és azt akarom csinálni, amit szeretek. De most inkább azért rettegek, hogy nemsokára a lányom is hasonló bejelentést tesz majd.
Hogyan tudjam elmagyarázni nekik, hogy egyedül akarok élni? Unokák és a rájuk való felügyelet nélkül. Vajon miért döntött úgy mindenki ezen a világon, hogy ha nagymama vagy, akkor minden percedet az unokáidnak kell szentelned?
Ez ugyanis egy értelmetlen, igazságtalan dolog. A nagymamáknak is jár a szabadság, a vágy, hogy a barátnőikkel kávézzanak, hogy éljék a saját életüket.”
Forrás: blikkruzs.blikk.hu
A kép illusztráció.
