Maszkot viselni az utóbbi hónapokban már nem számít új és meglepő dolognak, főleg azóta, mióta a törvény kötelezővé is tette azt bizonyos helyzetekben.
A maszkviseléssel kapcsolatban azonban sokan nem tudják, de akár életveszélyes is lehet abban az esetben, ha az alábbi élethelyzetben használjuk!
Lindsay Bottoms, a hertfordshire-i egyetem testmozgás- és egészségélettani tanszékének docense úgy döntött, egy futópadon végzett tesztsorozattal utánajár, valóban jelentősen gátolja-e légzésünket a maszk viselése edzés közben.
A kísérletet egy vívófelszereléseket gyártó cég közreműködésével végezték, így az alanyok teljes vívófelszerelésben és vívóálarcban voltak, ami alatt egyszer viseltek sebészi arcmaszkot, máskor pedig nem.
A kísérlet résztvevőire egy olyan készüléket is felszereltek, amely mérte a be- és kilégzett levegő összetevőinek koncentrációját, amíg edzettek.
Kómához, halálhoz vezethet
A levegő oxigéntartalma tengerszinten körülbelül 21 százalék. Amikor a tesztalanyok vívófelszerelésben futottak a padon, de arcmaszk nélkül, Bottoms 19,5 százalékos oxigénkoncentrációt mért, ami megfelel annak, mintha a tengerszint felett 600 méterrel lennénk.
Amikor azonban a vívómaszk alá arcmaszkot is vettek, a készülék adatai szerint az oxigén koncentrációja már csak 17 százalék volt, ami már 1500 méteres tengerszint feletti magasságnak felel meg.
Ha akár a testmozgás fokozódása, akár a maszk a levegő szabad áramlását akadályozó képessége miatt az oxigénszint 17 százalék alá csökken, már a magassági betegség (hegyi betegség) tünetei jelentkezhetnek az érintetteknél.
Ez kezdetben fejfájással, szédüléssel jár, amit aztán légszomj, rosszullét kísérhet. A tünetek súlyossága nemcsak az oxigénhiány (hypoxia) mértékétől, hanem attól is függ, hogy a beteg azonnal vagy fokozatosan, előkészítve került-e az adott oxigénhiányos környezetbe.
Legrosszabb esetben az oxigénhiányos állapot eszméletvesztéshez és akár kómához is vezethet, de esetenként tüdő- vagy agyödéma is kialakulhat.
Ezek azonnali szakszerű, intenzív kezelést igényelnek, különben igen rövid idő alatt halálhoz vezetnek. – olvasható a hazipatika.com oldalon.