Férfitársaim! A nők hűtlenségének oka ti vagytok. Ritkábban a tévelyegni vágyó nő maga. De sokkal inkább ti. Mert megszerezni az asszonyt van tudásotok. Megtartani nincs. Ahhoz már kevés az ész, a lélek, a tehetség.
Meg az akarat. Az hiányzik leginkább. Mert azt hiszitek balga módon, ha már Isten megteremtette a nőt, és mellétek helyezte háztartásbelinek, ott is marad örökké.
Ne higgyétek, nem marad. Mert azt gondoljátok, ha odacsaptok az asztalra – pénzt, öklöt, lehetőséget -, akkor a nő párás szemmel néz fel rátok, s hálálkodik, míg csak él.
Ne gondoljátok, nem néz. És nem hálálkodik. Mert biztosak vagytok mindabban, amit tesztek, ettől önelégültté lesztek, megcsaltok, de csalatkozni nem bírtok. A vége ennek nem kérdéses. Impulzusvadászat kezdődik, ráadásul intenzíven.
Mert a nők rosszul tűrik az elhanyagolást. Rohadt kevés nekik a pénz, a jó- vagy a rossz mód, amiben élnek, a biztos családi háttér, a főzés, takarítás és mosás lehetősége, nem várják remegve az áttévézett estéket vagy a korán kelést a nyafogó gyerekkel.
Végzik, teszik, csinálják, mert kell. Más nincs. Ezzel ellentétben minden porcikájuk vágyik a lélekre, a testre, a szellemre. A szép szóra, a sikító szexre, a bor mellett átbeszélt éjszakára.
Érthető végül is tán. Nincs más hátra, férfiak: adjátok meg a nőknek, amire vágynak. Mert különben nézhettek ki a fejetekből bambán, mikor rájöttök, hogy bár az asszony otthon mosolyogva vacsorával titeket vár, a lopott óráiban már rég más ágyára és vágyára jár. Rendületlen szeretettel.
