Irena Sendler 1910. február 15-én, Varsóban született. Az apja sok mindent tanított neki, de a legfontosabb lecke vele maradt élete végéig: mindig segítsen a rászorulókon.
Felnőtt korában Irena követte apja nyomdokait, az egészségügyben helyezkedett el, nővér lett. És később a Varsói Szociális Jóléti Osztály szociális munkásává vált, ahol segített az élelmiszerhez és ruházathoz juttatni rászoruló családokat.
Abban az időben az Európában élő zsidókat üldözték. De annak ellenére, hogy Irena hívő katolikus volt, nem hajlandó lemondani elveiről és több zsidó családon is segített. Élete veszélyeztetése árán is belépett a német megszállás alatt álló lengyelországi Zegotába, és titokban segítette a zsidó gyermekeket a gettótól való megmenekülésben.
Irena sok zsidó otthont és családot látogatott meg, de sok anya nem volt hajlandó átadni gyermekeit egy idegennek, még akkor sem, ha ez az idegen jó szándékú volt. Irena kénytelen volt kreatív módon elbújtatni gyerekeket, kijátszva a nácikat.
Az egyik módszer az volt, a gyerekeknek színlelniük kellett a betegséget és így eljuttatni őket a gettó kórházakba, ezen kívül Irena kénytelen volt elrejteni őket bőröndökben, a szemetesládákban és még a koporsókban is.
Több mint 2500 gyermeket mentettek így. Irena nyilvántartást vezetett a gyermekekről, amit biztonságba helyezett a szomszédja kertjében elrejtett dobozokban.
Irena terve tökéletesen alakult, majd egy nap a nácik felfedezték, hogy mit tett és letartóztatták. Irenát börtönbe küldték, ahol a Gestapo megkínozta, és mindkét karját eltörte. Azonban a fájdalom és a kínzás ellenére sem volt hajlandó kiadni semmilyen információt a gyerekekkel vagy családjaikkal kapcsolatban.
Végül a nácik halálra ítélték, de a sorsnak más tervei voltak Irenával. Néhány Irena segítői közül sikerült megvesztegetniük egy katonát a börtönben, hogy elmenekülhessen. Attól a naptól kezdve – haláláig – Irena hamis személyazonossággal élt és nem hagyott fel a másokon való segítéssel.
“Gyűlöletem a német megszállók felé erősebb volt, mint a félelem. Ráadásul apám azt tanította nekem, hogy ha látom, hogy egy ember fuldoklik, meg kell próbálnom menteni, még akkor is, ha nem tudok úszni. Abban az időben Lengyelország volt az, aki fuldoklott, “mondta Irena.
Amikor a háború véget ért, Irena átadta a megmentett gyermekek nyilvántartását, egy szervezetnek , amely segített a zsidó családok újraegyesítésében.
“Most pedig megmentett gyerekeim gyermekei és unokáik is eljöttek meglátogatni” – mondta Irena az interjúban.
Soha nem szabad elfelejtenünk ezt a bátor asszonyt az arany szívével!
Kérjük, oszd meg ezt a történetet az ismerőseiddel, hogy minél többen megismerjék Irena Sendler csodálatos munkáját.
