Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK Csak álltak szó nélkül az osztályteremben az anyukák, miután az egyik apuka...

Csak álltak szó nélkül az osztályteremben az anyukák, miután az egyik apuka ezt tette velük

Hirdetés

A mai történetünk egy megszokott iskolában történt, egy olyan osztályban amelyikbe gazdag és kevésbé gazdag szülők gyermekei jártak.

 

Hirdetés

Ebben az osztályban vita alakult ki a diákok padjai miatt, majd ebből a vitából egy igazi lecke lett azok számára akik többre tartják magukat másoknál.

A szülőértekezleten néhány anyuka azt kezdeményezte, hogy vásároljanak új padokat a tanulók számára. Néhány szülő azonnal visszautasította ezt a kezdeményezést mert a régi padok elég jók voltak és nem is engedhettek meg maguknak egy ilyen kiadást. A többi szülő pedig csak kitartott a kezdeményezés mellett. Néhány szülő azt javasolta, hogy az aki megengedheti magának, hogy egy nagyobb összeget kiadjon, az legyen szíves tegye meg azért, hogy minden gyerek egyforma padban üljön. A gazdagabb anyukák erről hallani sem akartak.



Néhány anyuka aki többre tartotta magát, mint a szegényebb szülők, mert tehetősebbek voltak azt javasolta, hogy azoknak a szülőknek a gyerekei akik nem tudnak új padot venni, maradjanak a régi padokban. Az egyik apuka arra kérte őket, hogy ne osszák az osztályt gazdag és szegény gyerekekre. A tehetősebb anyukák, erről hallani sem akartak, az apuka meghúzta a vállát, de nem mondott semmit.

Néhány nap múlva megérkeztek az új padok, persze csak azoknak a szülőknek a gyerekei ülhettek ezekben a padokba, akik tudtak érte fizetni.

Nyolc gyerek a régi padokban maradt. A gazdag anyukák nagyon büszkék voltak arra, hogy a gyerekeik új padokban ülhetnek, a többi gyerek pedig nem érdekelte őket. Az örömük nem tartott sokáig.



A következő napon hoztak még nyolc padot az osztályba, ezek a padok sokkal jobbak és modernebbek voltak.

Az apuka aki próbált kiállni a kevésbé tehetősebb szülők mellett, egy nagyon sikeres üzletember volt, emellett szerény is. Egy maradandó leckét adott fel a gazdag anyukáknak. Ezzel a gesztussal sikerült az apukának feldühítenie a gazdag anyukákat olyannyira, hogy azt mondták, hogy ez diszkrimináció. Az apuka pedig úgy gondolta, ha az anyukák megtehették, hogy csak a gazdag szülők gyerekeinek vásároltak új padokat, akkor ő is megteheti, hogy a szegényebb családban élő gyerekeknek vásárol.

Forrás:kiskegyed.hu

Hirdetés

Kövess minket a Google Hírek-ben is!