Minél inkább eltöprengek az életen, annál gyakrabban arra a szilárd meggyőződésre lyukadok ki, hogy a modern Emberiség legnagyobb átka és kellemetlensége a feledékenység. Mint valamiféle kóros betegség, úgy szivárog át valamennyi ember lényén és tettén a feledékenység. Egyénenként és kollektíve, történelmileg és kulturálisan, megbabonáz bennünket a feledékenység.
Nem csupán a múltunkról feledkezünk meg, hanem a jelenben elfoglalt helyünkről és a jövő iránti felelősségünkről is. Személyes szinten a tudatunk egóra alapozott állapotának az a küldetése, hogy a feledékenység állapotában tartson bennünket, hogy megszakítsa az összekapcsolódást lényünk egészével, valamint az univerzális tudatossággal és az életfonallal.
Egy kollektív szinten pedig ezt a feledékenységet állandósítják és újra meg újra megerősítik a társadalmi és kulturális eszközök – főként azáltal, hogy belerévedünk az öntudatlan fogyasztásösztönzés, a hiteltelen életstílus és a materiális gondolkodás keltette valóságba.
Ennek a fényesebb oldala, hogy mindnyájunknak megvan az esélye arra, hogy emlékezzünk, s összekapcsoljuk magunkat önmagunkkal és általában az univerzummal. Az emlékezés ereje áll az önfelfedezéshez és az önmegvalósításhoz vezető spirituális ösvény középpontjában.
Íme, egy lista azokról a dolgokról, amelyeket véleményem szerint elfelejtettünk, illetőleg ami fontosabb, hogy olyan dolgokról szól, amelyekre emlékeznünk kellene:
- Megfeledkeztünk a természet világában elfoglalt helyünkről
Az elmúlt néhány száz évben elkülönültünk a természettől. Kizsákmányoltuk, pusztítottuk, feléltük azt és kísérletet tettünk a természet legyőzésére öntelt örültségünk mohóságát csillapítandó. Megpróbáltuk eltávolítani magunkat a természetes életciklusból. Megfeledkeztünk arról, hogyan hallgathatjuk és érthetjük meg a föld természetes ritmusait és ciklusait, annak jeleit és nyelveit. Elfelejtettünk a természet ösvényének követését, valamint a természettel való harmonikus együttélését.
- Megfeledkeztünk az élettel és a kozmosszal való kapcsolatunkról
Miután eltávolítottuk magunkat a természettől, elfelejtettük, hogy mélyen össze vagyunk kapcsolva a természettel és a világegyetemmel. A „civilizáció” határövezetében élő törzsek némelyike, valamint azok, akik még mindig követik az ősi utakat, mély tisztelettel és megbecsüléssel őrizték meg ezt a kapcsolatot. Mi, ezzel szemben belecsepegtettünk egy olyan elszigetelődési érzést, amely kizökkent bennünket az egyensúlyból és rossz közérzetben tart. Elfelejtettük, hogy milyen módon álltunk kapcsolatban és összefonódva egy finom és gyönyörű „tánccal”.
- Megfeledkeztünk az ősi bölcsességről
Megfeledkeztünk az ősi bölcsességről. Elménk ésszerűsítése által történő tudásnyerés nyomdokain haladva, elfelejtettük a szívünk nyitottsága révén szerezhető bölcsességet. Megkoptak azokról az ősi történetekről és népi bölcsességekről szóló emlékeink, amelyekhez a világegyetemmel harmóniában élő ókori látóktól és bölcsektől örököltünk meg.
- Megfeledkeztünk az ösvényünkről és az álmainkról
A belső ösvényükről való letévedéssel, elfelejtettük megálmodni az életünk álmát. Még ettől is fontosabb, hogy elfejtettük, hogy felébredjünk ebben az álomban és megpillantsuk a saját természetünket, mely szerint mi is az élet társ-teremtői vagyunk, azaz álmodók. Megfeledkeztünk arról, hogy birtokoljuk azt az erőt, amellyel álmokat szőhetünk és felhasználhatjuk szándékunk erejét arra, hogy ezeket az álmainkat valóra váltsuk.
- Megfeledkeztünk a célunkról
A túlságosan is sok fecsegéssel, zajjal és figyelemeltereléssel, amely ebben a sűrű valóságban található, elfelejtettük, hogy miért is jöttünk ide. Megfeledkeztünk a célunkról. Egy kitalált megegyezéses valóság tömegtranszának foglyai vagyunk. Szem elől tévesztettük a hitelességünket, azt a belső szikrát, amely a boldogságunk és az önbeteljesedésünk felé irányít minket. Megfeledkeztünk arról, hogy azért vagyunk itt, hogy egy hasonló természetű világegyetembe ágyazott, fizikai formában megtestesült spirituális lényekként valósítsuk meg önmagunkat.
- Megfeledkeztünk arról, hogy a Szeretet minden
Mind közül talán ez az a legmélyebb misztérium, amit csupán néhány látó tudott megérteni mindent átható igazságként. Azonban ez az igazság valahol mélyen bennünk van elrejtve. Egy bizonyos ponton tisztában voltunk ezzel, viszont elveszítettük vele a kapcsolatot. Megfeledkeztünk arról, hogy végül is minden energia és tudatosság, valamint hogy a szeretet a létezésünk olyan alapzata, amely minden energiát és tudatosságot áthat.
- Elfelejtettünk megbocsátani
Azáltal, hogy elhitették velünk, hogy elkülönítettek és elválasztottak vagyunk másoktól és mindentől, elfelejtettünk megbocsátani. A maga legmélyebb értelmében a megbocsátás nem más, mint az a cselekedet, melynek során mi mindenkivel és mindennel egyek vagyunk, s nincs áldozat vagy elkövető. Éppen hogy mindnyájan együtt mozgunk ebben az életnek nevezett hálóban.
Egy dologra minden nap emlékeztessük magunkat: Szabadnak teremtettek bennünket!
- Elfelejtettük, hogy Szabadok vagyunk
Mi egy olyan „valóságban” születettünk és nevelkedtünk, amelyben a szabadság pusztán egy koncepció. Megkötöznek bennünket a félelem, a félreértés, a hamis ideológiák, az anyagi előnyök béklyói, valamint kevesek érdekeinek védelmezése miatt lefektetett törvények. Úgy teremtettek meg bennünket, hogy elfelejtsük, hogy a változás szabad emberei vagyunk. Szabadságunkban áll azoknak lenni, akik félelem és bűn nélkül vagyunk.
- Megfeledkeztünk az igazi erőnkről
A félelemben leélt élet elfeledteti velünk, hogy mennyire erősek vagyunk. Megfeledkeztünk akaratunk, valamint a valóságot megváltoztató szándékunk hatalmas erejéről. Önkívületi állapotban alva járunk és automatákként követjük a készre gyártott jeleket.
- Megfeledkeztünk a történelem leckéiről
Ha van olyasvalami, amit a történelem tanított nekünk, akkor az nem más, mint hogy mennyire gyorsan el tudjuk felejteni a leckéket. Időről időre ismétlődően ugyanazokat a hibákat követjük el, a kapzsiság és az önrombolás ugyanazon mintázataiban rekedtünk meg. Nem vonhatnak felelősségre bennünket egyénileg a múltban elkövetett hibákért, azonban egyénenként felelősek vagyunk azért, hogy emlékeztessük magunkat a múlt hibáira és továbbítsuk azt a kollektív pszichébe.
- Elfelejtettünk egyszerűnek lenni
Az emberi élet bonyolultabbá és komplikáltabbá vált. A „még több” ragyogása és nem a „kevesebb” ereje csábít bennünket. Elfelejtettünk egyszerűnek lenni és megfeledkeztünk az egyszerűség értelméről. Az élet egyszerűen igazi. Az egyszerűség azt jelenti, hogy kidobjuk a lényegtelen szemetet és elképzeléseket, melyek összekuszálják az életcélunkra és mások igazságira való rálátásunkat.
- Elfelejtettünk bízni, hinni és elmélkedni
Elveszítettük a világ varázsát. Elfelejtettük rácsodálkozni az élet csodájára. Többé már nem nézünk tisztelettel az élet csodájának magasztosságát. Kétkedésünk és a világról alkotott hitevesztett nézőpontunk arra vitt rá bennünket, hogy elveszítsük az önmagunkban és az univerzum mágiájában rejlő igazságokat. Elfelejtettünk hinni. Ez mindannyiunk talán legnagyobb tragédiája. Ez erőtlenné teszi a szellemet és legyengíti a lelket.
Remélhetőleg képesek vagyunk visszaemlékezni, hogy megragadhassuk az egységünket és újra összekapcsolódhassunk az ősi kultúrák egyszerű bölcsességével, mivel a világunknak nagyobb szüksége van ránk, mint valaha. Ne feledjük, hogy egész életünk során a titok birtokában voltunk.
Forrás: http://boldognapot.hu/blog/az-elet-12-legnagyobb-titka-amit-az-emberiseg-elfelejtett/
Fordította: Száraz György
