Különös történetet osztott meg a Facebookon Amanda Mary Perez. Néhány óra alatt 23 ezren látták és több mint háromezren osztották meg. Ha elolvasod, megérted, miért.
„Soha ne éreztem magam annyira hálátlannak az életemért, mint ma. Valaki azt mondta, hogy nem számít, mi van most, az ember mindig többet és többet szeretne. Mostanában már annyira feszült voltam, mert azt akartam, hogy jobb legyen az anyagi helyzetem.
Új cipőre, autóra, stb. vágytam, de ezt ápolóként (házhoz járok betegeket gondozni) nem engedhettem meg magamnak.
Ma az egyik betegem megkérrt, hogy ha nem terhelne vele, kimosnám-e a hűtőszekrényét. Kinyitottam, és ezt láttam. Kongott az ürességtől. Gyorsan megfordultam és megkérdeztem, ki szokott bevásárolni neki. A betegem saját magára mutatott, majd a földre nézett, láttam, hogy szégyelli magát. „Én szoktam élelmiszert vásárolni, de csak, amikor jut rá pénz.” mondta. Még soha nem láttam ennyire üres hűtőszekrényt az életemben.
Kimostam a hűtőt, majd, miután végeztem, elköszöntem és beültem az autómba. De nem tudtam hazamenni. Fogtam magam és elmentem vásárolni – annyi mindet vettem, amire a pénzemből futotta. Próbálta megtölteni a hűtőszekrényét, amennyire csak tudtam.
Rájöttem, abba kell hagynyni a dühöngést, azok miatt, amik nincsenek, amiket nem érhetek el, és örülni kell annak, amim van. Köszönöm a betegemnek, hogy megnézhettem a hűtőszekrényét, segített abban, hogy átgondoljam az életem, hogy megváltozzon a szemléletem. Örülök, hogy segíthettem. – blikkruzs
Azért osztottam meg a Facebookon mindezt, hogy megmutassam mindenkinek, sok olyan ember van, ami sokkal rosszabb helyzetben van nálam (nálunk).”