Nektek is bevillan a régi emlékkép? Amikor délután megéheztünk és gyorsan kellett valami harapnivaló, anyánk szelt egy karéj kenyeret, megkente finom házi zsírral és már útnak is eresztett, hogy folytathassuk a fontos tennivalóinkat.
Kivittük a kertbe, az udvarra, az utcára, ahol éppen a játék folyt. Ha volt idő, szórt rá pirospaprikát és lilahagyma szeleteket is. Ha hajlandóak voltunk leülni, akkor friss, kertből szedett paradicsomot, paprikát és retket is ehettünk hozzá. Még most is összefolyik a nyál a számban.
<script async src=”//pagead2.googlesyndication.com/pagead/js/adsbygoogle.js”></script>
<ins class=”adsbygoogle” style=”display: block; text-align: center;” data-ad-layout=”in-article” data-ad-format=”fluid” data-ad-client=”ca-pub-5505238630982811″ data-ad-slot=”4978033128″></ins>
<script>
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});
</script>
Nem számított, hogy sok benne a koleszterin, hogy nem egészséges, hogy mi lesz velünk. Éhesek voltunk, finom volt és ettük. Csodák csodája, ma is élünk és szeretettel gondolunk vissza ezekre a szép emlékekre. A gondtalanságra és az igazi, finom, házi ízekre.
Nem tagadom, egy gólyatáboros éjszakán a nagy lavórból kienni a zsíros kenyeret szintén megfizethetetlen érzés volt. Annál laktatóbb és finomabb ételre nem is vágytunk akkor. 😀
Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!
