A lakásfelújítás nem kis dolog, és tényleg sokszor egyszerűbb, ha szakemberre bízzuk, de, ha úgy érezzük, hogy van bennünk elég kreativitás, és értünk is a dologhoz, akkor nyugodtan csináljuk meg mi magunk.
Egy tömbházlakás fürdője is lehet hangulatos, és praktikus, alakítsuk úgy, hogy jól érezzük magunk benne.
Ez a férfi mivel nem talált olyan kádat, amely pontosan találna fürdőbe, úgy, hogy a mosógép is elférjen mellette, ezért ő maga készített egyet. Beszerezett egy akkora fém tartályt, ami méretre pontosan talált arra a helyre, ahová a kádat szerette volna tenni, majd ízlése szerint a legjobb csempével bélelte ki.
Amikor tetőtől-talpig lecsempézte a kádat, már egyáltalán nem látszott rajta, hogy nem egy igazi fürdőszobai kádról van szó.
Ebben az egyedi kádban az is nagyon jó, hogy úgy tudta kialakítani, hogy alatta még egy pár tároló fiók is helyet kapott. Ezekben kényelmesen elfértek a tisztítószerek, és mosószerek. A kád és a mosógép között maradt egy arasznyi hely, és erre a részre is egy praktikus polcot szerelt.
Miután a kádat kicsempézte a mellette elhelyezkedő kis polcot, apró mozaikokkal rakta ki. A tusolófüggőny rúdját PVC-csőből alakította ki, a mennyezetre stílusos lámpát szerelt, és a szellőzőrendszert is kialakította egy ventilátor segítségével.
Lehetséges, hogy egyszerűbb egy új kádat vásárolni, de ha mi magunk alakítjuk át a fürdőt, akkor pont olyan lesz, mint, amit elképzeltünk, és a végén tele leszünk elégedettséggel, és önbizalommal.