Ez a történet egy 7 éves kisfiúról szól, ami bármelyik más gyerekről is szólhatna akár. Nagyon szívszorító, a világon többmillió gyerek lehetne hasonló helyzetben.
A kisfiú folytonos megalázás, és bántás hatása alatt élet éveken keresztül, melyeket aztán végül nem tudott feldolgozni.
“A nevem Ivan, 7 éves vagyok.
Szeretem anyámat, és apámat, de nagyon félek tőlük. Gyakran bántanak engem, és nem értem, hogy miért. Ma reggel felébredtem, és elmentem iskolába, ott minden rendben volt.
Jól tanulok, a tanáraim szeretnek, és dicsérnek. Szeretem az osztálytársaimat, de nincsenek barátaim, éppen ezért szünetekben általában bent ülök az osztályban.
Senki nem akar velem barátkozni, azt mondták, hogy undorító vagyok. Nevetnek rajtam, mert minden nap ugyanazt a szakadt pólót, és farmert hordom. Egy nap az iskolából hazafele menet valaki megfogott, és belenyomta az arcom a hóba, majd azt mondta:
“Senki sem szeret téged, idióta”. Rúgott belém kettőt, majd elszaladt. Sírtam, nem azért, mert hideg volt, és megrúgtak, hanem azért, mert egyetlen barátom sem volt.
Anyám mikor hazaértem kiabált velem: “Hol voltál ilyen sokáig, miért vagy vizes, és koszos? Ma nincs vacsora, menj a szobádba, és maradj ott.”
A dolgok egyre csak rosszabbra fordultak, végül apám is elkezdett ütni. Egyszer úgy megvert, hogy a mutatóujjam nem tudtam mozdítani többet. Egyre erősebb nyomást, és fájdalmat kezdtem érezni a mellkasomban. Anyámat, és apámat nem érdekelte, hogy hogy érzem magam. Este feküdtem az ágyamban, és csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak ne lennék többé, mert nem akartam bosszúságot okozni senkinek.
Másnap az iskolában a legnagyobb álmunkat kellett lefessük, mindenki csillogó autókat, űrhajós utazást, sok vagyont rajzolt. Én egy boldog, és szerető családot festettem. Amikor kiálltam az osztály elé, mindenki nevetett rajtam, én pedig sírva könyörögtem, hogy ne nevessenek rajtam, hiszen egy szerető család a legnagyobb álmom.
Egy napon, amikor hazamentem az iskolából mondtam, hogy rossz jegyet kaptam. Anyám nagyon mérges lett, megragadott, és ledobott a földre, aztán apám még jobban elvert. Azután nem emlékszem hogyan, de a kórházban ébredtem fel. Kerestem a szüleimet, de nem voltak sehol. Az orvosok azt mondák, biztosan majd jönnek, legyek türelmes.
Két nappal később Ivan belehalt sérüléseibe, a kis szíve megállt. Az orvosok ezt az írást találták a kezében.
“Kedves anya, és apa tudom, hogy csúnyának, és undorítónak találtok, de én csak azt szerettem volna, hogy megöleljetek, és egyszer az életben halljam tőletek, hogy szerettek, hogy sétáltok vele, és játszotok, és olyanok vagyunk, mint egy igazi család”.
