Julie Mannix Von Zemeck-et szülei 19 éves korában elmegyógyintézetbe vitték, mivel várandós lett. Úgy gondolták, hogy ez a legjobb megoldás arra, hogy elkerüljék Julie hajadonsága miatti megszégyenítést.
Julie az egyik nős ismerősétől lett várandós, így mindenki jobbnak látta, ha ez a kapcsolat inkább titokban marad. A szülők próbálták rávenni Juliet, hogy szakítsa meg a terhességét, de a lány semmilyen körülmények között nem akart hallani az abortuszról.
“1963-ban az Egyesült Államokban illegális volt az abortusz. Amikor anyám közölte, hogy várandós vagyok-ugyanis a nőgyógyász nem nekem, hanem neki mondta el először-azt is mondta, hogy a depresszió egy igen súlyos formáját diagnosztizálták nálam”-írta meg később egy visszaemlékezésbe Julie.
Julie anyja nem akarta, hogy lánya terhessége rontsa a család hírnevét, ezért hét hónapra inkább az ideggyógyászatra záratta. “Philadephiában már-már romantikus érdeklődés övezte azt a személyt, aki depressziós lett, magába fordult, vagy öngyilkos hajlamai lettek.
Bájosan különösnek tartották az ilyen személyt, de a házasságon kívül született gyerek megbocsáthatatlan bűn volt”-mondta Julie.
Julie elutasított az abortuszt, és végül egy Aimee nevű lánynak adott életet, de mivel nem tudta biztosítani a felneveléséhez szükséges körülményeket, ezért kénytelen volt örökbeadni.
“A környezetemben mindenki úgy tudta, hogy Afrikába utaztam, még csak nem is sejtették, hogy mi történt velem. A szüleim magukba zárták ezt a “szégyenletes titkot”.
Később Julie színésznő lett, New Yorkba költözött, és egy Frank nevű úriemberhez ment férjhez. Bár már közös gyerekeik születtek, mégis a kis Aimee születésnapjáról minden április 19-én megemlékeztek.
Negyven év múlva Julie újra találkozhatott lányával. Aimee, a Kathleen Marie Wisler nevet kapta nevelőszüleitől, és egyszer úgy döntött, hogy felkeresi az igazi családját. Először interneten kereste fel Juliet, majd később sikerült személyesen is találkozzanak.
“Nevelőszüleim halála után soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer úgy érezhetem magam, mint egy igazi gyerek. Köszönöm, hogy rátalálhattam édesanyámra, úgy érzem, mintha soha nem lettünk volna elválasztva egymástól”-mondta Kathleen.
