Kezdőlap AKTUÁLIS A színház közölte a szomorú hírt Kern Andrásról

A színház közölte a szomorú hírt Kern Andrásról

Hirdetés

A Pesti Színház ügyeletes orvosa kedden este mentőt hívott Kern Andráshoz, aki Az imposztor című előadás közben lett rosszul. A Vígszínház a Blikk megkeresésére közleményben adott tájékoztatást a történtekről.

 

Hirdetés

„Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy a 2024. december 17-i Az imposztor című előadás a Pesti Színházban egészségügyi okok miatt szakadt félbe.

A főszereplő, Kern András nem érezte jól magát, a helyszínen tartózkodó ügyeletes orvos megvizsgálta, majd – a biztonság kedvéért – további kivizsgálásra kórházba szállították. A Művész úr már jobban van, orvosi javaslatra pihen” – áll a közleményben.

A közleményből az is kiderült, hogy a kedden félbeszakadt előadást 2025. március 13-án, csütörtökön 19 órakor pótolják.



Azok a nézők, akik számára ez az időpont nem megfelelő, jegyeiket 2024. december 31-ig egy másik Az imposztor előadásra cserélhetik.

A Vígszínház tájékoztatása szerint a december 19-i Pinokkió című előadásban, ahol Kern András a Macska szerepét játssza, helyette Seress Zoltán fog fellépni.

A színház ugyanakkor hozzátette, hogy a további változásokkal kapcsolatban később adnak tájékoztatást.



A Vígszínház társulata és a rajongók egyaránt jobbulást kívántak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek, aki több évtizedes pályafutása során számtalanszor bizonyította tehetségét a színpadon és a filmvásznon egyaránt.

Kern András állapotáról további hírek várhatóak, és remélhetőleg hamarosan visszatérhet a színházba, hogy újra szórakoztathassa közönségét.

Hirdetés

Kövess minket a Google Hírek-ben is!