A férjem kora este ért haza a munkából, természetesen fáradt és éhes volt. Amikor belépett a nappaliba, a kanapén ültem, a 2 éves fiúnk a térdemnél, a pár hónapos lányunk a karomban, akit igyekeztem megszoptatni, de közben az egyik szabad kezemmel egy női magazint forgattam. Épp ekkor jelzett a sütő, hogy kivehetem a húst, és indulhatok, hogy a tálaljam a vacsorát.
A kedves férjem ártatlanul rám nézett és az kérdezte: „Te mit csináltál ma?”
Szerencsére nem akadt semmi nehéz és kemény tárgy a kezembe, mert legszívesebben kupán vágtam volna a kérdéséért.
Nézzünk csak vissza kicsit a pár évvel ezelőtt életemre: sosem voltam egy hisztérikus nőszemély. Négy évvel ezelőtt volt egy remek munkahelyem, magas fizetésem, gyönyörű autóm, ami után még a férfiak is megfordultak. Vicces sorozatokat néztem, későn feküdtem le, és az álomba merülésnél fontosabb volt a jó szeretkezés. Nevettem azokon a családokon, akik a fél országon keresztül magukkal cipelték még a babakocsit is, és közben 3 üvöltő gyerekkel és egy bozontos kutyával járkáltak fel-alá. Ezt nevezik ők vakációnak? – tettem fel a költő kérdést. És most én is ebbe a helyzetbe vagyok.
Az történt, hogy megjelent a terhességteszten az a bizonyos dupla csík. A Victoria’s Secret alsóneműmet le kellett cserélnem pamut bugyira, és terhes nadrágban kellett mennem bevásárolni.
Számomra az az intimitás, ha el tudok úgy menni a vécére, hogy közben a 2 éves nem rúgja rám az ajtót, hogy mit csinálok, hol vagyok. Most már értem, hogy mit jelent a kismama szó jelentése, ami nem azt jelenti, hogy otthon van és élvezi az anyaságot, hanem egy olyan nőt takar, aki még akkor sem hagyhatja el a házat, ha már legszívesebben világgá menne.
Szóval ültem a kanapén, a karomban a kislányunkkal, és akkor elhangzik a kérdés: „Te ma mit csináltál?”
Hát lehet, hogy annyira nem tűnik fel, de hajnalban keltem, mert a kicsi sírt, majd reggelit készítettem, ami nem ment zökkenőmentesen, mert a kissrác csak kekszet hajlandó enni, azt is a konyhapadlóról. Ezután délelőtt a kertben elhagyott játékdinót kellett keresni, majd jött a mosás, közben a kismama irodalommal is foglalkoztam, és nem Shakespeare, vagy Dickens olvasását értem ezalatt, hanem egy sor gyereknevelési szakirodalmat. Amikor délután valahogy elaludtak, nekifogtam, hogy a kekszdarabokat eltüntessem, port is töröltem, és a konyhában is rendet kellett raknom. Na és persze ki ne hagyjam a vacsorafőzést.
Hát hogy a fenébe ne csináltam volna semmit!
Az egyetemet maximális pontszámmal fejeztem be, neves lapok közölték az írásaimat, díjakat nyertem…most meg fogalmam sincs, hogy hogyan kell kiszedni a szőnyegből a répalé pecséteket.
Korábban a politikáról is szívesen beszéltem, kiálltam a véleményem mellett, most pedig arról értekezem, hogy melyik pelus vált be nálunk. És a szókincsem mindjárt 5 szóból tevődik össze.
Szóval a férjemnek határozottan azt feleltem: Igen, ma is sok mindent csináltam! És az életem két legnagyobb értelmét és eredményét tarthatom nap mint nap a karjaimban. A nagy kihívás, hogy felneveljem őket, hogy boldogok és jó emberek legyenek. Számomra most ők jelentik a boldogságot és az elégedettség érzését.
Anyának lenni valóban egy csodaállapot!
