“Mikor összeházasodtunk a feleségemmel, két kutyánk volt. Neki már megvolt Zack, a pitbull-labrador keverék kutyusa, aki engem már a kezdetektől fogva ki nem állhatott. Mikor a kislányunk megszületett, közöltem a feleségemmel, hogyha csak egyszer is meghallom a kutyát morogni, nincs mit keresnie többé nálunk.
Mikor hazahoztuk a kislányunkat, mindkét eb körülszaglászta a kincsünket, közben a farkukat is csóválták, kutyapuszit is adva az újszülöttnek. Ettől a perctől Zack a kislányom őrző-védője lett. Ha a szemünk fényét letettük a földre, a kutya azon nyomba ott termet és rátette a mancsát a kicsire, jelezvén, hogy védelmébe vette és feltétel nélkül szereti, még a kiságyig is követte a lányunkat, és mellette volt hajlandó csak elaludni. Zack érezte, mikor elérkezett a lefektetés ideje, és minden nap este 8 kor már a lépcső tetejénél várt arra, hogy betegyük az ágyba tündérünket.
Sajnos pár évre rá Zack-et a szomszéd suhancok megmérgezték. Ez volt az egyik legszomorúbb napunk a feleségemmel, sírtunk ahogy kislányunk elbúcsúzott védelmezőjétől. Ekkor annyira még nem fogta fel az 5 éves, hogy mi is történt, a félelem, a szomorúság, a pánik akkor látszott meg rajta, mikor 8 órakor a lépcső tetején nem várta már a kedvenc négylábú barátja.
És ekkor hihetetlen dolog történt! Az én kutyám felszaladt a lépcső tetejére, ránézett a lányomra, és szinte mutatta, hogy most már ideje lefeküdni, majd együtt mentek be a szobába. És ez így ment még 6 éven keresztül, amíg Sam is el nem pusztult. A kutyák szeretni biztosan tudnak. Efelől kétségem sincs!”
Szerző: tudasfaja.com
