Szinetár Dóra soha nem rejtette véka alá, hogy a magánélete, különösen a válása, komoly hatással volt rá.
A színésznő most egy különleges, önéletrajzi ihletésű előadással áll a közönség elé, amelyben nemcsak házassága felbomlásáról, hanem teljes életútjáról is mesél.
A különleges produkciónak a Centrál Színház ad otthont, ahol a közönség betekintést nyerhet Szinetár Dóra személyes tapasztalataiba, érzéseibe és életének legfontosabb pillanataiba.
A színésznő és Bereczki Zoltán 2005-ben házasodtak össze, majd egy kislányuk született, ám nyolc év után, 2013-ban a pár elvált. A szakításuk azonnal a bulvársajtó egyik legkedveltebb témájává vált, és éveken át a pletykalapok címlapján szerepeltek.
Szinetár Dóra a Sláger Kult műsorában beszélt arról, milyen nehéz volt megélni ezt az időszakot:
„Annak idején, mikor Bereczki Zolival elváltunk, éveken keresztül a bulvársajtó állandó témája lettünk. Kitaláltak egy mesét, és azt görgették tovább. Bántott, amit gondoltak rólunk, és akkor még olvastam a kommenteket is. Nem értettem, hogy egyesek hogyan lehetnek ennyire gonoszak.”
A színésznő azonban abban reménykedik, hogy az előadásával közelebb kerülhet a közönségéhez:
„Bízom benne, hogy lesz, aki úgy jön el erre az előadásra, hogy ugyan van valami prekoncepciója rólam, de itt igazán megismer és megszeret.”
Az előadásban Szinetár Dóra nemcsak válásáról, hanem teljes életútjáról is őszintén mesél. A korán kezdődő karrier, a tinédzserként elért siker és a színházi világ árnyoldalai is terítékre kerülnek.
„Sokan végignézték, ahogy 14 évesen országosan ismert lettem, de nem tudják, milyen volt ezt belülről megélni. Ilyen és ehhez hasonló életesemények, színházi történetek kerülnek felszínre.”
A színésznő úgy érzi, hogy a közönségnek és neki is terápiás élmény lehet az előadás:
„Kamaszkoromtól kezdve sokat jártam, nevezzük őket ‘pszichonéniknek’, mindenféle szakemberhez. Volt köztük mentálhigiénés szakember, láma, mindent látó boszorkány… Egy közös vonás volt bennük: remekül szórakoztak a nyomoromon, mert úgy adtam elő a problémámat. Ezek a szakemberek nem kevés pénzbe kerülnek, ezért gondoltam, fordítsuk meg a dolgot. Én mesélek a közönségnek, és a végére ugyanúgy megkönnyebbülök.”
A színésznő előadása egyedi műfaj, amely ötvözi a stand-up elemeit, a színház meghittségét és az őszinte vallomások erejét. Nem akar semmit bizonygatni, csak mesélni, és megmutatni, hogy ő is ugyanolyan ember, mint bárki más.
„A közönség rá fog jönni, hogy hiába ismernek meg esetleg többen az utcán, ugyanolyan vágyaim, traumáim vannak, mint nekik.”
A különleges önéletrajzi est mindenkinek szól, aki szeretne egy őszinte, megható és humoros előadást látni, amelyben egy népszerű színésznő minden maszk nélkül mutatja meg magát.