Felismered, hogy mi van a képen? Tudod, hogy mire való? Lehet, hogy még neked is van otthon ilyen? Talán még használjátok is?
Abban az időben, amikor még nem volt minden gyereknek mobiltelefonja, amikor nem a számítógép előtt ültünk egész nap és nem LCD tv-n vagy tableten néztük a videókat, filmeket és meséket, ez volt a menő.
A kis műanyag, henger alakú dobozkákban diafilmek voltak. Minden dobozban egy mesényi hosszúságú diafilm. A színes képkockák egymás után következtek és szöveg is volt rajtuk, hogy tudjuk, mi a történet.
Egy diavetítő gépbe (emlékszem, nekünk még kék-piros volt) kellett belehelyezni a szalagot, keresni a házban egy csupasz fal vagy éppen világos szekrényfelületet, ha ez nem volt, akkor kihúzni egy lepedőt és arra vetíteni.
Amíg nem tudtunk olvasni, addig édesanyám olvasta fel a meséket, ha már megtanultunk, felváltva vállaltuk a mesélő szerepét. Számomra a diavetítős esték milliószor élvezetesebbek voltak, mint ma egy mozizás vagy filmnézés, pedig se mozgókép, se speciális effektek, se dolby sorround hangzás.
Ez nagyon hiányzik a gyerekkoromból!
Nektek van még diavetítőtök otthon? Szoktátok használni?
Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!
