A tökéletesen megtervezett életem, a hajdani egyértelmű térkép minden egyes kidolgozott lépéssel most összegyűrve fekszik egy koszos sarokban.
Soha nem akartam segítséget elfogadni senkitől, hiszen úgy gondoltam én mindent tudok. Szerettem volna mindenre magamtól rájönni, még ha ez azt is jelentette, hogy a folyamatban elbukok. Nos, eljött az idő a kudarcra. A legmélyebb szintre süllyedtem és az lett az otthonom.
Ismeretlen teremtmények lopakodnak körülöttem és várják, hogy a leggyengébb pillanatomban csapjanak le rám. Attól tartok, hogy úgy fogok elhervadni, mint egy letépett virág.
Céltalannak, tanácstalannak érzem magam. Nem tudom, hogy mihez kezdhetnék. Nézem, ahogyan mások sikert sikerre halmoznak és irigykedem a boldogságukra. Hallom, amit mondanak, de nem hallgatom. Csak arra alapozok, ahogyan mások vélekednek rólam.
A pohár félig üres, ahelyett, hogy úgy látnám, félig tele van és örülnék neki. Aztán egy nap majd felborul és szétzúzódik a padlón, az pedig, ami benne volt, elfolyik. Oly keveset értek és tudok, de abban biztos vagyok, hogy fel kell takarítanom és tovább lépnem.
Most van itt az idő, hogy bevalljam és elfogadjam azt, amiben elbuktam. Hogy bevalljam, egyedül most nem fog menni. Bevalljam, hogy én magam tolom el azokat, akiket a legjobban szeretek. Olyan távolra az önzésem által, hogy csak akkor érjem el őket, ha azt kényelmesnek tartom.
Én vezettem meg őket, hogy egyedül és függetlenül képes leszek boldogulni. Hogy majd boldogulok, ahogy tudok. De a siker semmit nem ér, ha nincs kivel megosztanunk. Eltaszítottam mindenkit a durva szavaimmal és a rideg hozzáállásommal.
Itt az ideje, hogy helyrehozzam a kapcsolataimat és bocsánatot kérjek. Összeragasszam az eltört részeket az őszinteség erejével, majd lepolírozzam a kész művet a szeretettel, amit egy sötét fiók legmélyére rejtettem el.
Elég volt abból, hogy azt a tudást szajkózzam, ami nincs a birtokomban és ideje, hogy nyitottá váljak arra, amit nem ismerek. Hogy megértsem és elhiggyem, rendben van, ha nincs minden eltervezve előttem.
A bánatomat motivációvá fogom fejleszteni. Megpróbálok valamit kihozni abból a forrásból, ami jelenleg megadatik. Arra koncentrálok, hogy mi minden van az életemben, ahelyett, hogy azon aggódnék, mi nincsen.
Mindig arra fogok gondolni, hogy mi mindenért adhatok hálát jelenleg, ahelyett, hogy milyen boldog lehetnék, ha így vagy úgy lennének a dolgok. Tudom, hogy nincs minden megtervezve és ez nem baj. Tudom, hogy egyelőre elég az első lépést megtenni a fejlődés felé.
Ha elveszett vagyok, az is az életemhez tartozik. Ez is egy olyan út, amelyen végig kell jutnom ahhoz, hogy az igazi ösvényt megleljem.
Ez a bóklászás olyan perspektívával fog megajándékozni engem, ami segítségemre lesz a későbbiekben, hogy a célomat elérhessem. Ezáltal is jobban meg tudom ismerni magam, hogy mire vagyok képes és hogyan tudok formálódni, hogy még nagyobb kihívásoknak is eleget tudjak tenni.
A bukásaim révén tudok tanulni és még erősebbé válni, ezért mostantól üdvözölni fogom őket. Teljesen renden van, ha elveszettnek érzem magam, hiszen nem én vagyok az egyetlen.
