“Amikor hazaértem a feleségem éppen vacsorázott. Leültem, megfogtam a kezét, és azt mondtam: van valami, amit muszáj elmondanom neked. A feleségem leült, és csendben elkezdett enni. Az arcán végtelen szomorúságot láttam, nem tudtam, hogyan mondjam el neki, hogy el akarok válni”.
A feleségem végighallgatott, majd nyugodtan csak annyit kérdezett, hogy “miért?”. Próbáltam kibújni a válasz alól, de ő nagyon feldühödött, félredobta az evőeszközöket, és ezt vágta a fejemhez, hogy nem vagyok férfi, nagyon kiabált. Egy napig nem beszélgettünk egymással, ő csak ült magába roskadva, és sírdogált.
Én pedig már nem tudtam úgy tekinteni rá, mint régen, hiszen egy ideje Janet szerettem. Semmit nem akartam jobban, mint elválni, és Jane mellett ébredni reggelente. Megmutattam a feleségemnek a válási szerződést, melyben az állt, hogy megkapja a cégem 30%-át, a házat, és a kocsit.
Épp, hogy ránézett, és máris összetépte. Teljesen idegen lett számomra az a nő, akivel 10 évig együtt éltem boldogságban. Mostanra már mást szerettem, és ezt nem tudtam, és nem is akartam megváltoztatni.
Másnap későn értem haza, és mivel nagyon fáradt voltam, egyből bementem, és lefeküdtem. Láttam, hogy a feleségem ír valamit az asztalnál, de nem foglalkoztam vele.
Reggel megmutatta, hogy mit írt, azt állt a papíron, hogy semmit nem kér a válás után, csupán azt szeretné, hogy 1 hónapon keresztül minden reggel vigyem ki a karjaimban a szobából az ajtó elé. Arra kért, hogy idézzem fel, milyen volt, amikor az esküvőnk után felemeltem, és átvittem a küszöbön. Azt hittem kezd megőrülni, de gondoltam, hogy ennél könnyebb életfeladatot nem is kaphattam volna.
Minden reggel a hálószobában felvettem, kivittem a nappalin keresztül, és letettem az ajtó előtt. Közösen megegyeztünk, hogy a fiunknak nem mondunk semmit a válásról még egy ideig. A gyerek a tapsolva, és mosolyogva nézte, amint a karomban tartom az anyját minden reggel, nagyon boldog volt.
Mivel hosszú ideje nem volt semmi testi kapcsolat köztünk, az első napokban nagyon bénák voltunk, azt sem tudtam, hogy fogjam meg, és, hogy emeljem fel. Nagyon idegen volt számomra ez a nő, de az első hét vége felé már valami furcsa közeli érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem a meghittség kezd megerősödni közöttünk, de persze erről Jane-nek egy szót sem szóltam.
Egyik reggel azt éreztem, hogy nagyon lötyög rajta a ruha, és amint megemeltem igen könnyűnek tűnt, lefogyott nagyon. Akkor vettem észre, hogy mekkora teher nyomja a lelkét, amikor mélyet sóhajtott. Rájöttem, hogy a válás miatt egyre inkább kezd elfogyni. Öntudatlanul nyúltam felé, és gondoskodva megsimogattam a fejét. Akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányzott a kapcsolatunkból a meghittség, és az egymásra figyelés.
Attól kezdve, hogy a házasságunk után átléptük a küszöböt, halálunk napjáig a karomban kellett volna tartsam őt. Gyorsan megkerestem Janet, és közöltem vele, hogy rájöttem, nem akarok elválni. Hazafele vette egy nagy csokor virágot, melyhez a következő feliratú kártyát mellékeltem:
“Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ”.
Rohantam haza a virággal, amikor felmentem a hálószobába ott találtam a feleségem, holtan. Azt hittem, ott halok meg én is rögtön.
Mint utólag kiderült a feleségem hónapok óta harcol a rákkal, csak míg én Jane-nel voltam elfoglalva, nem vettem ezt észre. Ő tudta, hogy nincs sok ideje hátra, és azt szerette volna, hogy a fiúnk ne sérüljön amiatt, hogy elválunk.
Figyeljünk oda egymásra minden nap, az élet apró részletei nagyon fontosak. Éljük meg közösen az örömmel teli teli pillanatokat, hiszen nem attól fogunk értékes élete élni, hogy mekkora házunk van, vagy kocsink.
