Tudod mire jöttem rá nemrég? Hogy a legtöbb dologra, amit az iskolában tanítottak nem emlékszem. Nem tudom te hogy vagy vele, de mikor én végiggondoltam a dolgokat, melyek a személyiségem fejlődését elősegítették, és formálták az életemet, arra jöttem rá, hogy azok nem az iskolából származnak, hanem inkább abból, amiket az iskola után tanultam. Azt hiszem Dr. Seussnak igaza volt a kijelentésével: „A tanároktól kaphatsz ugyan segítséget, de tanulnod magadnak kell, egyedül ücsörögve.”
Megosztok most veled egy listát arról a 7 dologról, amelyet az iskolában kéne, hogy tanítsanak, de nem teszik.
1. Minnél pozitívabbak a gondolataid, annál boldogabb lesz az életed
A legtöbb embernek fogalma nincs arról, milyen erejük van a gondolataiknak, és hogy tulajdonképpen a mérgező gondolkodásmódnak köszönhetően tesszük életünket sokkal nehezebbé és boldogtalanabbá, mint amilyennek valójában kéne, hogy legyen. Csak figyeld meg milyen szépen beszél Albert Einstein a gondolat erejéről:
A világ amit alkottunk a gondolataink lenyomata. Nem lehet megváltoztatni anélkül, hogy a gondolatainkat ne változtatnánk meg.
Gondolataink formálnak és tesznek azzá, akik vagyunk. Ha a gondolataink negatívak és destruktívak, a hitünk tükrözni fogja mindezt és ez alapján fogjuk formálni az életünket. Ha a gondolatok tiszták, minden más is az lesz.
„Ha meg tudod változtatni a gondolkodásodat, meg tudod változtatni az életedet” – William James
Jó lett volna, ha ezt megtanítják az iskolában. Jó lett volna, ha elmondják, hogy amint megváltoztatod a gondolkodásodat, lényegében a teljes életedet változtatod meg, és minnél pozitívabbak a gondolataid, annál boldogabb lesz az életed.
2. Az emberek az elvárásaidnak megfelelően fognak felemelkedni és lesüllyedni
Mikor kisgyerek voltam nem igazán szerettem a tanáraimat, egyszerűen azért, mert úgy éreztem, hogy aszerint viszonyulnak hozzánk, hogy hogyan nézünk ki, hogy vagyunk felöltözve, vagy kik a szüleink.
Beskatulyázták a gyerekeket, mindannyiunkat másképp kezeltek, aszerint, hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezett. Elítélték azokat, akik kevésbé szerencsés családból jöttek, és kivételeztek azokkal, akiknek szerencsésebb anyagiak adattak meg, hogy ők jobban fejlődhessenek, és egyre jobbakká váljanak mindenben.
Úgy gondolom, hogy a tanár feladata és felelőssége az, hogy gyönyörűen formálja a diákjait, erősítse és felemelje őket, nem pedig az, hogy megtörje őket.
Egyik kedvenc idézetem Goethetől származik, ahol arról beszél az emberek hogyan fognak felemelkedni vagy akár összezsugorodni az elvárásaid alapján:
Ha az egyént úgy kezeled, amilyen, olyan fog maradni, amilyen. De hogyha úgy kezeled, mint aki olyan lenne, amilyen szeretne és tudna lenni, akkor olyanná válik, amilyen szeretne és tudna lenni.
3. Önmagunk szeretete
Ha engem kérdeztek a boldog és tartalmas élet kulcsa önmagunk szeretete. Amikor tiszteled és szereted magadat azért, aki vagy, és azért, aki nem vagy, képes leszel tisztelni és szeretni a körülötted levő világot is.
Ha pedig sok szeretet van benned önmagad iránt, akkor ezt a szeretetet kifelé fogod irányítani, a családodra és barátaidra, a munkádra, a környezetedre és minden élőlényre, amivel, és akivel csak kapcsolatba kerülsz. Azt vetítjük tehát ki, ami bent is van, és ha szeretjük és elfogadjuk önmagunkat, akkor megtanuljuk szeretni és elfogadni az egész világot.
„A legerőteljesebb kapcsolat, amelynek valaha is részese lehetsz, az a kapcsolatod saját magaddal” – Steve Maraboli
4. A zenész zenét kell alkosson, a festőnek festenie kell és a költő verset kell írjon
Művészetet tanultam 12 évig, de mivel elhitették velem, hogy ebben a témában nem lehet karriert csinálni, azt „tanácsolták”, hogy tanuljak közgazdaságtant, mert mint tudjuk, ott van a pénz.
Mint egy jól nevelt, engedelmes lény voltam, és mert fogalmam se volt, mit akarok kezdeni az életemmel, azt csináltam, amit a „szakértők” ajánlottak, hogy csináljak. Beiratkoztam az egyetemre és közgazdaságtant tanultam. Életem legnagyobb hibáját követtem el.
Beragadva egy olyan helyen, ahova úgy éreztem, nem tartozom, olyat tanulva, aminek semmi értelme nem volt számomra oda vezetett, hogy elhittem, hülye vagyok. Emlékszem, hogy néztem a könyveimet és semmit se értettem abból, ami bennük volt. Egyszerűen csak nem tudtam megérteni, miért olyan nehéz nekem megérteni a könyvelést, a bankot és pénzügyet és az összes többi tárgyat, amit tanulnom kellett…
„Mindenki zseni. De hogyha egy halat aszerint ítélsz meg, hogy mennyire tud fára mászni, egész életében azt fogja gondolni magáról, hogy hülye.” – Einstein
El kellett teljen egy jó hosszú időnek ahhoz, hogy megértsem, nem lehet egy kocka faéket egy kerek lyukba beilleszteni, és hogyha művész vagy, akkor alkotnod kell, és hogyha pedig könyvelő vagy, akkor azt kell csinálnod, amit a könyvelők csinálnak.
Azt hiszem Abraham Harold Maslow fogalmazza ezt meg a legjobban:
„Egy zenész zenét kell alkosson, egy festőnek festenie kell, egy költőnek verset kell írnia, ha teljes békében akar lenni önmagával. Ami egy ember lehet, az kell legyen.”
5. A „jelen lenni” és „elköteleződni a mának” fontossága
Jó lett volna, ha megtanítják az iskolában, hogy hogyan legyek jelen és foglalkozzak a pillanattal, és hogyan tudjam értékelni az életet azért, amilyen, és amilyen nem. Hálásnak lenni mindazért, amit a jelen pillanat adhat, és ha boldog akarok lenni, akkor legyek itt és most boldog, és ne a körülmények változásától várjam a boldogságot.
A kicsi gyerekek nagyon jók a jelen-levésben és a pillanatban élésben, de ahogy idősödnek, mindez megváltozik. Gondolataik elkalandoznak, megakadályozva őket abban, hogy teljesen jelen legyenek és abban is, hogy annyi móka és szórakozás legyen az életükben, mint amennyi volt, mikor kicsik voltak. Elkezdenek aggódni, félni és stresszelni azon, hogy mennyi minden rossz történhet velük és a világgal körülöttük … és aztán már nem élvezik az életet ugyanúgy.
Mélyen legbelül mindannyian tudjuk, hogyan legyünk jelen, hogyan legyünk boldogok, hogyan élvezzük az életet, de különböző okok miatt elfelejtjük mindezt, és én azt gondolom, hogy az iskola egy remek hely lehetne arra, hogy emlékeztessen, és megtanítson minket élni.
„Baj, aggódás, feszültség, stressz, gond – a félelem minden formája – a túl sok jövő és nem elég jelen eredménye. Szégyen, sajnálat, neheztelés, sérelem, szomorúság, keserűség, és a nem-megbocsájtás minden más formája a túl sok múlt és túl kevés jelen miatt alakul ki.” – Eckhard Tolle
6. Saját magad első kiadása legyél, ne valaki második kiadása
Mivel mindegyikünk különleges a maga módján, egyéni képességekkel és tehetséggel megáldva, jó lenne, ha már az iskolában elkezdenék biztatni a diákokat, hogy merjenek önmaguk lenni, megnyugtatni őket, hogy azzal semmi baj nincs, ha önmagukat adják, nem lesznek emiatt sem bírálva, sem kritizálva, sem megbélyegezve. A tanárok azt kéne kérjék a diákjaiktól, hogy önmaguk legyenek, nem ‘normálisak’.
Különbözők vagyunk, ezért nem tudunk ugyanazon szabályok szerint játszani. Különbözőségeinket ünnepelni, elismerni és biztatni kéne az iskolákban, nem bírálni, nevetségessé tenni vagy akár keményen megbélyegezni…
Több hiteles, önmagát felvállaló emberre lenne szükség, és az iskola egy ideális hely lehetne ahhoz, hogy megtanuljuk ennek fontosságát és értékét.
„Önmagadnak lenni a legnehezebb, mert ijesztő. Mindig azt szeretnéd tudni, hogy el leszel-e fogadva olyanként, amilyen valójában vagy. Eldöntöttem, hogy a lemezemet ‘Inside Out’-nak (magyarul: Kifordítva) fogom elnevezni, mert ez a mottóm az életről. Nem hiszem, hogy valaha is sikerül más lenned, mint aki igazából vagy.” – Emmy Rossum
7. A saját fontosságodat soha ne magadon kívül keresd
Miért nem tanítják meg az iskolában azt, hogy a saját fontosságodat ne magadon kívül keresd? Miért nincs egy olyan óra, hogy „Aki vagy az több, mint elég, és soha nem kéne magadon kívül keresned az elfogadást és megerősítést”?
Mikor kisiskolás voltam, a tanárok nagyon is támogatták a diákok egymás közti versengését. Ennek eredményeképpen mindegyikünk megpróbált jobb lenni a másiknál, jobb jegyeket kapni a másiknál, stb. Aszerint ítéltük meg magunkat, hogy milyen jegyeket vittünk haza.
Azért tanultam tehát, mivel azt szerettem volna, ha a tanárok kedvelnek, és a tanárok akkor kedveltek, ha jó jegyeket szereztem. Rossz okok miatt bújtam tehát a könyveket. Nem azért, mert élveztem a tanulást vagy, mert érdekelt a téma, hanem azért, mert az elismerésüket akartam kivívni.
Sok idő kellett, hogy elteljen, mire rájöttem, hogy önmagam értékét az határozza meg, aki én, belül vagyok, nem pedig az, ahogy mások látnak engem.
Soha ne önmagadon kívül keresd a visszaigazolást. Ne hagyd, hogy mások mondják meg mennyire vagy értékes. Döntsd el te magad. Önbecsülésnek hívják, nem mások megbecsülésének.
„Az élet túl rövid ahhoz, hogy bármennyi időt is elveszítsünk, azon agyalva, mit gondolnak rólunk az emberek. Először is, ha lenne jobb dolguk az életben, akkor nem lenne idejük üldögélni és rólad beszélni. Ami igazán számít, az nem mások véleménye rólam, hanem a saját véleményem magamról. ” – C. JoyBell C.
Annak ellenére, hogy ezeket a dolgokat senki se tanította meg nekem az iskolában, hálás vagyok a sok könyvnek, amit olvastam és a sok rendkívüli tanárnak, akikkel összehozott a sors, hogy megtanították mindezt, és sok mást is. Nekik köszönhetem, hogy az az ember vagyok ma, aki, és szeretem magam! Köszönöm könyvek és köszönöm tanárok!
forrás:napielemozsia.hu
