Az alábbi történetet az interneten találtuk, egy ma már idős, 80-on felül járó hölgy írta meg történetét fiatalabb korából:
“Közel másfél évtizedig éltem együtt a férjemmel, míg egy nap aztán otthagyott minket, és magamra maradtam az öt éves kisfiammal és a négy éves kislányommal. Tele voltam aggodalmakkal, nem tudtam mit tegyek, és hogyan fogom ellátni a gyermekeimet egyedül.
Tudtam, hogy ha odateszem magam, meg fogok birkózni ezzel is, de még nem tudtam, hogy hogyan is fogom csinálni. Rám hárult a feladat, hogy megkeresem a kenyérre valót, és elvégezzem otthon az összes házimunkát, valamint emellett iskolába vigyem a gyerekeket, ellenőrizzem a házi feladatukat. Eleinte szinte egyáltalán nem jutott időm magamra.
Két év telt el, és kezdtem hozzászokni az új helyzethez, egyre könnyebben megbirkóztam a mindennapok nehézségeivel. Egy nap aztán anyák napi misén vettünk részt a templomban a kicsikkel.
A pap köszöntötte az Édesanyákat, méltatta mindazokat az erőfeszítéseket, amelyet a Gyermekeinkért teszünk, és arra kérte a kicsiket, hogy az oltárnál válasszanak egy szál virágot az anyukájuknak.
A gyerekeim kézen fogva előre mentek az oltárhoz, és mind a ketten olyan kicsi virágot választottak, amelyen látszott, hogy megtörte az élet, nem teljesen egészséges.
Nagy mosollyal nyújtották át, én pedig nagy mosollyal az arcomon vettem át tőlük. Úgy gondoltam, értem, hogy miért ezekre a virágokra esett a választásuk.
Ám azért furdalt a kíváncsiság, végül megkérdeztem tőlük, hogy miért. A fiam félszeg mosollyal csak ennyit mondott: “anyu amiatt, mert ezeknek a kis virágoknak rád van szüksége”.
Eleredtek a könnyeim, a gyerekek pedig átöleltek. Soha nem kaptam ennél szebb anyák napi ajándékot!”
Te mit gondolsz?
