“Ezelőtt egy évvel elhagytam a feleségem. A fiatalabb nőt szemeltem ki magamnak, be kell, hogy valljam, mivel a feleségemmel már igencsak kezdett kihűlni a kapcsolatunk.
Ez a nő fiatal volt, és tüzes, és nem tudtam ellenállni neki.
A feleségem nagyon elhagyta magát, és egyáltalán nem volt vonzó. Nagy pocakot eresztett, tele volt narancsbőrrel, és lábán is nagyon sok visszér jelent meg.
Őt ezek a dolgok egyáltalán nem érdekelték. Nem járt kozmetikushoz, fodrászhoz, és egy ideje azt vettem észre, hogy kellemetlen szájszaga is van.
Teljesen kiiktatta az életéből az alapvető szépészeti dolgokat: nem festett körmöt, egyáltalán nem használt szemfestéket, nem hordott melltartót, és a lába is állandóan szőrös volt.
Egyáltalán nem láttam már benne azt a nőt, akibe annak idején beleszerettem, ezért elhagytam.
Ma volt épp egy éve, hogy elhagytam, és teljesen véletlenül összetalálkoztam a volt feleségemmel az utcán. Mondhatni, alig ismertem meg. Csinos volt, ápolt, karcsú, nőies, és igencsak kívánatos. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam. Muszáj volt megkérdeznem, hogy mi történt vele.
Elmondta, hogy, amikor együtt voltunk, semmire nem volt ideje, mert állandóan engem, és a három gyerekünk kellet kiszolgálja. Hogy miért nem hordott melltartót?
Azt mondta, hogy soha nem volt értelme, hogy feltegye, mert állandóan szoptatta valamelyik gyermekünk. Soha nem volt ideje önmagára, de ő úgy érezte, hogy boldog életünk van, szerető családi körben élünk. Mindig is nagy családról álmodott, sok gyerekről, akik majd gondoskodnak rólunk idős korunkban.
Egy dolgot viszont el kell mondanom: otthagytam egy olyan nőt, aki kiegyensúlyozott, és harmonikus családdal ajándékozott meg.
Elveszítettem azt az embert, aki magában hordozta a boldogságom. Felcseréltem a belső szépséget, egy mű valósággal. Csak azt tudom mondani, hogy soha ne a tökéleteset keressük, hanem abban próbáljuk megtalálni a szépséget, amint van”.
